Magyar Költészet Napja

2013. április 11.

Szerelmes vers
a Magyar Költészet Napja alkalmából

Megérint, ha hozzádérek
Megborzong a lélek
Látványodra bennem ezer
Ősöm vágya ébred

Cirógató ujjam hegyén
Átszökik a lelked
S én a szíved dallamára
Írom most e verset

Zuhany alatt állva hullnak
Reád a vízcseppek
Gyűlnek szádban, s túlcsordulva
Símogatják kebled

Fodrot vetnek köldöködnél
Buborékot fújnak
Tudják, lelkes öröm ölén
Helye nincs a búnak

Érzékien folynak össze
Combod finom belsején,
S ellazuló testedből a
Langymeleg víz kellemén

Oldja huncut kerekét,
Egy aranyló csepp csillan,
S szemed elől szégyellősen,
Kanyargón elillan.

Tested finom melegségét,
S mit úgy szeretek benned
Ízeiddel, illatoddal
Telnek meg e cseppek

Velük hosszan nem gondolsz,
Oh miért is tennéd,
De jöjj velem, s ha elfogadsz
Én kalauzod lennék

Tested-lelked csöppnyi része
Mindörökre bennük él.
Tisza szőke habja révén
Új kalandra, útra kél.

E bölcs folyó'l ismer téged
Csendben hömpölygő ár,
Sugallom, hogy te is érezd
Lelkem öröktől vár.

Én is megnyitom a csapot,
S terebélyes markomat,
Melyben otthonosan elfér
Minden gömböly' gondolat

Hideg vízzel töltöm reggel...
Igen elszánt pillanat -
S merítem még mindig rólad
Álmodozó arcomat.

Buja csókkal címzik hozzád
Ajkaim a vizet.
Ujjaim lágy érintése
A cseppekben is rezeg

Indulnak ők sötétlő, szűk
Csatornák vizébe,
Hogy Dunának hűs ölében
Jussanak ki fényre.

Vízre hullt fűz falevelén
Elsodródott hangya
Partot érni van-e remény?
Cseppjeim faggatja

Megbújt viza kortyol belém
Lánchíd talpa mellett
Nem remélt találkozás ez...
Hittük, végleg elment.

Asszonyt látok zöldlő hídon
Ölel turul madarat
Csillanok, s az elkeserült
Mégsem ugrik - megmarad.

Cseppjeidből lesőharcsák
Habzsolnak be mélyket,
S jódolgukban köszönni is
Elfelejtik ízedet.

Franc a széles pofájukba!
Na, csak érjek oda én...
Piroslani fog paprika
A halászlé tetején.

Elidőzöl - alkalmasint
Limányokkal elkeringsz.
Szabadulsz, hogy el ne késsél,
Örvényeknek búcsút intsz.

Titelnél a randevú,
Hol egyesülnek cseppjeink,
S meglátod e pillanatot
Érdemelték lelkeink.

Ajkaimról úsznak át hűs
Csókjaim a szádra,
Kezeimről széjjelárad
Testeden az ölelés.

Sokkal édesebb így együtt
Lelkünk utazása,
S vidámabban hunyorog rá
Szemünkre a napsütés.

Bennünk csill'ó pikkelyekkel
Kishalak cikáznak,
Sziporkázó tükröt tartunk
Hídról hajló párnak

Sima, lapos kavicsokra
Kisfiú, ki rátalál...
Kacsáztatjuk köveit, s ő
Örül, ujjong, kiabál.

Átkulcsolom lelkedet, most
Nem foghatlak oly lazán...
Cseppjeink felgyorsultanak
Szoros neve ott Kazán.

Élvezet e préselődés
Hegyvájó ár tetején,
Egymásba bújt buborékként
Habok hátán Te meg én

S mikor végre valóság, hogy
Ringatlak én karomon, s
Szerelmetes verítéked
Sóját érzem ajkamon...

Tudom, hogy a szép Szulinán
Leértenek cseppjeink
Sötét-tenger fehér habján
Édesítni egy kicsinyt.

Cseppjeinkbe szárnyashajók
Csavarintnak oxigént, s
Hamarosan illanunk az
Egek felé - páraként

Most az égen ölelkezünk
Lengő szelek szárnyain,
Hűsölhetnek birkanyájak
Felhőnk vetett árnyain

Hullunk alá szélsebesen,
Mint várva várt vendég
Öntözni egy afgán család
Kopár zöldségkertjét.

Didergő éj, halk derengés...
Závár hangja csattan
Siess hajnal, jöjj mielébb
Hidegség alattam

Harmatlepte álmunk nehéz
Tölténytár az ágyunk
Minden vastól szabadulni,
Békességre vágyunk

Sokaság közt felismerni
Kedves arcod mily öröm
Fürkészően kérdezősködsz,
Fejem vajh most min töröm

S midőn reggel napsugár a
Hátára melenget,
Új utakra minket ismét
Friss szellő terelget.

Távolban kirajzolódik
Mindennek a teteje!
Időtlen, tör fellegekbe
Himalája pereme.

Oldalába barázdákat
Gleccser folyam karcol,
Tüdő itt a puszta létért,
Oxigénért harcol.

Ím hol felhőnk hegynek simul
Gangesz ered útnak
Fésülködő cédrus törzsén
Cseppjeink lekúsznak

Táplálni kis patakot,
Mely tovarepít minket
Duzzasztani nagy folyamot,
Emelni vízszintet

Égi folyam, olvadt jégár
Földre ront, part omlik
Csillapul a vad rohanás -
Ganga haja bomlik.

Látunk mi a cseppek útján
Le a folyón végig...
Hullát mosd'ó özvegyasszonyt,
Áll a vízben térdig

Dülledt szemük sarkaiból
Furcsa lények mérik,
Bunkós orrú gaviálok
Részvétlen szemlélik.

Eldugott, kis homokpad rejt
Ölelkező párost
Népesítni vágynak ők egy
Földből nőtt, új várost.

Szemünk előtt szép szirmot bont
Virágzón e leány,
Tárja ölét elénk hívón
Indián-óceán.

Kéredzkedünk százon túli
Teknős cserepére,
Hullámlovas delfincsapat
Palack orrhegyére.

Ők visznek el Tündérvizek
Gyöngyszem szigetére,
S mielőtt még felröppennénk
Afrika egére -

Örökvalóságba mosunk
Parti homokfirkát
Vizes glóriát varázslunk
Párok lépte köré...

Új felhőket gomolyítunk
Bárányt most - nem birkát,
S gyapjú párnahajón érünk
Fehér Nílus fölé.

Asszuánnál lezúdulunk,
Gerjesztjük az áramot.
Tenger gonddal veték gátját
Víznek itt az oroszok.

Ím, már látod, mily erő lak
Egyetlen vízcseppben,
S nem goldoltad volna ezt, míg
Kebleden folyt csendben.

Hol a folyó álmosodik
Itatunk gazellát
Másra nem is vár krokodil
Elharapja torkát

Merül vele, könyörtelen
Szaggatja szét éhesen,
S folytathatjuk útjainkat
Bár egy kissé véresen

Ó, mily ördöngős egy állat
Forgott, mint a rokka
Elborzad a perc, ha gondol
Vöröslő habokra.

Elhagyjuk e vad tájakat,
S mit nem épít ember?
Piramisokat csodálunk,
S Föld közt vár ránk tenger

Hullámoknak habzó hátán
Túlsó parthoz érve,
Genoának öble ásít
Parázs éji fénye...

Reánk vetül, lágyan elring
Hullámzó ölünkben
Csizma sarkantyún egy szikrát
Villantunk mentünkben

Lampionos gondolában
Szerelmespárt ringatunk,
Evezőtoll nyomdokában
Fojtott hangon csobbanunk

Csatornán egy híd hallgatja
Honvágyteli sóhajunk
Szellő libben délnyugatról,
Véle hazaindulunk.

 

Ki először nyal kristálycukrot,
Ábrázata felderül
S ha esőcsepp a Hármas-hegyen
Ajkaimra penderül,

Érzem benne minden ízed
Én ezt el nem túlzom
Önkéntelen az, hogy számat
Mosolygósra húzom.

Már első, lopott csókod íze
Ismerős volt - jóleső,
Mint égre tátott szájjal habzsolt,
Gyerekkori nyáreső

Nem tudtam még, mért boldogság
Értem már, s nem titkolom.
Benne oldott ízeidtől
Volt csupán az oly finom

Benne laksz a harmatcseppben
Selymes füvek levelén
Ujjaimmal fésüllek ki,
Megfürdetni arcom én

Ott vagy minden madárkortyban,
Forrás suttogásban
Fodró vizén napsugárnak
Fény-árnyjátékában.

Ha zuhanyzol - gondolj úgy a
Hulló vízcseppekre;
Én símulok rázúdulva
Mezítlen testedre,

Hogy megtisztulj, hogy szomjad oltsam,
Érintselek téged,
Hogy beléborzongj, bizseregj
Nyaldoslak, hol érlek

 

Légy te messze e világon
Azt teszem, mit lehet
Őselemmé, vízzé válok,
Hogy melletted legyek

Jő a tél, s egy kósza pehely,
Ha nyelved hegyén olvad
Tudni fogod, én vagyok az -
Éppen megcsókollak

 

S a világ végén - járjak bárhol
Érződjön, ha vágyod
Lehetsz fényévszázad távol -
Én őrzöm az álmod

© 2001-2013 Doroghy Papp László

Magyar költészet napja 2013

Ha tetszett, küldj egy pár kedves szót:
doroghy@szerelmesvers.com 

Még több vers és szerelmes vers olvasható
online, lapozható könyvemben itt!